Családfakutatás

„…Üzenem a háznak, mely fölnevelt: - ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.”

(Wass Albert: Üzenet haza)


elérhetőségem: csaladfa2@gmail.com

legutóbbi frissítések

2012.12.04

Fényképek

2012.12.04

(Szlovákia 1869 összeírás)

Kategóriák

Utolsó kommentek

De nem ám. És most nem Árpád-házi Daka Józsefre gondolok, és nem is a sokat vitatott Crouy-Chanel származási vonalra.

Leány ágon nagyon is él, sőt virágzik az Árpád-ház!

Hiszitek vagy sem, a hazánkban jelenleg élő magyar személyeknek nem is olyan kis része, legalább 5 %-a Árpád-házi leszármazott. De mondhatnék ennél magasabb arányt is, valószínűleg nem lenne téves.

Eddigi kutatásaim alkalmával az ismeretségi körömben három olyan ismerős családfáját is sikerült felállítanom, akik Árpád-házi királyaink leszármazottjai – leány ágon -. Pedig olyan nagyon sok ismerős családfáját nem térképeztem fel, tehát az arány elképesztően magas. Természetesen ezt a családfa felállításáig ők nem tudták magukról.

A képlet egyébként roppant egyszerű: Ha sikerül találni a családfában legalább egy – nem armalista - nemesi vonalat, tehát legalább birtokadománnyal rendelkező családi ágat, akkor azt feljebb kutatva - leány ágon - további nemes családok bukkannak fel, melyek közül az egyik – ha szövevényes genealógiai úton is – de nagy eséllyel elvezethet magyar uralkodóinkig.

Mindenkit arra buzdítok, hogy próbálja meg, „bármikor bejöhet” !

 

 

 



13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://genealogia.blog.hu/api/trackback/id/tr303458625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kissbalazs93 2012.07.21. 13:10:39

Igen nagyon is igaz ez a megállapítás. Aki kutatja a családfáját és bárókra, grófokra vagy hercegekre talál az nézzen jól körbe, és ha a távoli ősei között megtalálja Frangepán Bernátot (-1527) és feleségét, Donna Luisa Marzano d'Aragona-t, az elkönyvelheti magának, hogy ő női ági leszármazottja az Árpád-háznak, ugyanis Luisa egyenes ági őse volt Árpád-házi Jolán aragóniai királyné (1219-1251), aki I. Jakab aragóniai király felsége volt. De nem csak az Árpád-ház leszármazottja volt Luisa, hanem még nagyon sok európai királyi családnak és neves uralkodónak, mint például Nagy Károly vagy Barbarosssa Frigyes. Igen valójában sok magyar nemesi család származik az Árpád-házból. Én a gróf Zichy család őseit kutatom és ott találtam meg ezt a meglepetést!

Üdvözlettel: Kiss Balázs

Genealogus · http://genealogia.blog.hu/ 2012.07.22. 22:59:53

Kedves Balázs! Valóban elsősorban én is a Frangepán vonalra gondoltam, három ismerősömből kettőnél ez a vonal érintett. De sikerült egy másik ágat is találni, ami ugyan egy kicsit kuszább és kevésbé hitelesen dokumentált adatokon nyugszik, de szóba jöhet. Érdemes minden ágat a legmesszemenőbbekig kikutatni, mert sosem lehet tudni, hol terebélyesedik uralkodói irányba.

Hilycou 2014.10.22. 22:54:50

Most már csak azt nem értem mit érek az esetleget Árpádházisagommal orbaniaban. Sajnos az Árpádházzal sokra megyek amikor napjainkban a szarházi uralkodó haz diktál.

Polgár Ákos 2014.10.23. 20:44:07

Ismerőseim közt van Árpádházi Szent Erzsébet leszármazott. Felmenői évszázadokon át németországban éltek (oda ment férjhez Szt. Erzsébet), a XIX.sz-ban kerültek Magyarországra.

2015.10.07. 10:44:07

Szent István anyja Sarolt fiútestvérei Bolya, és Bonyha! Leszármazottaik a Bolyaiak! Ma Borsod/Edelényben élnek! Egyikük Bolyai Ibolya roma nő, miskolci hajléktalan szállón nyilatkozott jó 15 éve! Markó Béla tudta Edelénybe élnek leszármazottak! Városi TV ripacsterének semmit nem jelentett a Bolyai név! Apja 1950-ben hajózási techn. hagyta ott, szép cigány lány szerelméért!

Kékavian 2015.10.20. 17:32:18

Ennyi idő után ha vannak is a további házasságokkal a gének veszthettek erejükből.Ma nagyon nehéz olyan emberrel beszélgetnek akit a mások sorsa is úgy érdekel hogy a másik ember is megtudjon élni.

És nem a pillanatnyi adakozásra gondolok hanem valóban tenni is a többiekért de nem fanatizmusból öncéluan.

Tudom a vér nem válik vizzé csak....

Hungarian Anonymus 2017.10.31. 15:58:13

Én kutatnám a családfámat, csak nem tudom mit tegyek. Örülnék ha tudnának valamit ajánlani, hogy merre tovább.

craft 2018.02.05. 18:02:33

Eredeti neve Tok-temür (kunul Erős-vas). 1279-ben született az alföldi kun szállásokon, IV. László magyar király és Édua mongol hercegnő 1278-ban, nem katolikus módon megkötött házasságából. 1290-ben apját, IV. László királyt Nogáj mongol hadúr megöletteti, a király kun anyai rokonságával. A gyermek Tok-temürt ekkor, a magyar főúrak elől, édesanyja Édua hercegnő és annak bátyja, Miklós kán (a későbbi Tokta kán) Kunországba (a későbbi Havaselvére) menekíti. Útjukat jóindulatúlag, különböző érdekekből támogatja Borsa Lóránd erdélyi vajda, a nagyszebeni szászok, az aranyosszéki székelyek és a fogarasi vlachok is. (A fogarasi vlachok nevezik el a herceget, Radu Negru vodának, azaz Fekete Radulnak, mivel mondáikban visszavárnak egy hasonló nevű mesehőst, aki majd egységbe szervezi őket.) Tok-temür tehát megalapítja a saját hercegségét az egykori Etelköz nyugati részén, ügyesen egyensúlyozva a Magyar Királyság, a Bolgár Cárság és az Arany Horda között. Hercegségét azonban a mindenkori Magyar Királyság részeként tartotta számon. Ez a terület volt az egyetlen magyar terület, "kiskirályság" melyet I. Károly király nem tudott megszállni. Tok-temür herceg szoros szövetségben állt Kán László erdélyi vajdával. Kettőjüknek egy időre a Szent Koronát is sikerült megszerezniük, mellyel talán Tok-temür megkoronázása volt a céljuk. A vlach mondák szerint 24 évig, tehát 1290 és 1314 között regnált Havaselve területén, mint Árpád-házi herceg és havaselvi vajda. Halála nagy valószínűséggel összefüggött az akkor az Arany Hordában kialakult belháborúval.[1]"

Tranquillius 2022.06.01. 15:18:53

@Genealogus: Bernát nagyapja Frangepán IV. Miklós is Árpád-házi leszármazott, az anyja révén, aki III. Béla Konstancia nevű lányától ered cseh, lengyel és görz-i kanyarral. De ezen a szinten már nem az Árpád-ház érdekes, hanem az, hogy Charlemagne szépapjáig k. 580-ig az összes legendás európai uralkodó felkerül a családfára 42 generáción keresztül.

Anna Monostori 2023.03.30. 13:20:18

Sóskút 1895-től Anyakönyvek hol találhatóak ???
süti beállítások módosítása